: A VÁRAKOZÁSNAK MEGFELELŐEN |
A VÁRAKOZÁSNAK MEGFELELŐEN
Macaudio bmw 320d installáció
Azt tudjuk, miből nem lehet VÁR-at építeni! Éppen ezért esett a választás a demóautó alapját képező BMW 320D-re. A kiválasztásánál előnyt jelentett a hirdetésben szereplő "Harman Kardon nagy zene" felirat is.
Csak később derült ki, hogy az autóba előzőleg fabrikált negyedértékű audió rendszer hagy némi hiányosságot maga után! Mint tudjuk, a hiányérzet nagy úr, ezért neki kellett ugrani a teljes rendszer cseréjének. Persze, a külsőségek sem szorultak háttérbe, így kerültek a Bömösre például 18-as alukerekek, amelyek eredetileg egy Z4-esen virítottak. A megfelelő haladás érdekében chiptuning is került a gépbe, így a teljesítmény megnyugtató 163 LE-re, míg a nyomaték 340 Nm-re emelkedett. Az M3 tükör sem maradhatott ki a repertoárból. A krómozott kivitel a fekete fényezés mellett igen jól érvényesül.
A műhely, ahol az installációt végezték az Autóhifipont hálózat tagja, így nem jelentett gondot a beszerelésre kerülő márkák kiválasztása. A szakemberek igyekeztek optimalizálni a ráfordított költségeket, s kereteiken belül a legprofibb készülékeket beépíteni. Műsorforrásként például a Sony CDX-M9900-as, TFT-kijelzős fejegységet választották, amely kiváló hangkarakterével és könnyű kezelhetőségével vívta ki pozícióját. A DVD lejátszására is alkalmas készüléket az elöl ülők inkább kontrollmonitorként használhatják.
Az igazi moziélményt inkább az ülések fejtámlájába épített, amerikai Audiovox, 5,8 colos, nagyfelbontású monitorok jelentik, amelyek életre keltéséről a szintén Audiovox AVD 300-as 1 DIN méretű, CD/CD-R/CD-RW/MP3/DVD és JPEG fájlok lejátszására is alkalmas modell gondoskodik. Az Audiovox cég csúcsminőségű termékeivel hazánkban csak néhány hónapja debütált, bár az amerikai piac 60%-át uralja, s az amerikai hadsereg számára is megfelelő minőségű monitorok és híradástechnikai berendezések beszállítója. Az installáció során a monitorok telepítése viszonylag egyszerű feladatnak bizonyult - noha, az igazat megvallva, első nekifutásra ettől féltek legjobban a fiúk.
Visszatérve a hangrendszerhez - a Sony fejegység integrált RCA-aljzataitól Neotech gyártmányú, csúcsminőségű RCA-kábeleken keresztül jut el a jel az autó csomagtartójába. Itt a beépítés fő eleme a fehér bőrrel bevont, szögben hajlított (!), MDF vázszerkezet uralkodik. Erre, illetve ez alatt került elhelyezésre a hangrendszer többi eleme.
A srácok a német MacAudio cég erősítőit, mélynyomóit, illetve az első és a hátsó ajtóba szerelt mélyközép- és magassugárzóit használták fel a tökéletes hangzáskép eléréséhez. A MacAudio Pulsar sorozatának erősítői a pótkerék fölött, mégis a padlószint alatt kaptak helyet. Ez egy teljesen elszeparált terület, ezért a megfelelő hűtést biztosítandó - 4 db hűtőventilátort szereltek be a plexiablakkal lezárt, fényezett-mart, MDF-kerettel díszített "erősítőfészekbe".
A végfokok energiaellátását 50 mm2-es tápkábellel és a német Dietz cég speciális 2x0,5 farados kondenzátoraival oldották meg. Nagy szükség volt erre stabil energiaellátásra, mivel a 2 db legújabb MacAudio Absolute 304-es, dupla mágneskörös, alumíniummembrános subwoofer 650 W-os egyenkénti teljesítményével erősen megdolgoztatja a rendszer szubtartományát és nem utolsósorban dobhártyánkat!
A zenei élményt az első és a hátsó ajtókban lévő gyári helyekre illesztett Mac Maximus 2.13-as kétutas szettek teszik teljessé. Ezek a hangsugárzók öntött alumínium kosarukról, pillekönnyű, méhsejt struktúrájú membránjukról és kristálytiszta hangjukról híresek. A látvány hatását az ügyesen elhelyezett, kék fényű neoncsövek emelik, amelyek harmonikusan illeszkednek a diszkrét eleganciát sugárzó demóautóhoz.
Ezt a tiszta hangú és elegánsan látványos - zenerajongók számára akár hétköznap is kiválóan használható - installációt a Székesfehérváron működő hifi-VÁR Bt. munkatársai készítették kizárólag minőségi alapokon, cégbemutató jelleggel. Az autó megtekinthető volt Péren, a Tuning & Stereo Fesztiválon is.
|